Mivel imádom a gyors, finom, és egészségtámogató recepteket, így ez a fantasztikus céklakrémleves tuti befutó. Csupán néhány hozzávalóból remek étel készült!

Azért tartom fontosnak a prevenciót, mert utálok gyógyszert szedni. Ja, de ezt tudjátok! Utálom, hogy a gyógyszerek drágák, hogy számos mellékhatásuk lehet, hogy feleslegesen, sokszor ész nélkül kapkodjuk be őket.

Itt jön elő a megelőzés.

Látom, hallom, tapasztalom, elindult a gyerekek közösségbe visszaintegrálása, és hipp-hopp tele lett a város betegekkel.

Ilyenkor jól jön, ha természetes úton támogatjuk a szervezetünk védekező képességét. Mindezt úgy, hogy ne legyen unalmas.

A smoothie-k jók, a turmixok is, de egy idő után az ember már csak a kényszerfogyasztást látja bennük.

Hogy változtassunk, ámde ettől még legyen finom, immunerősítő, sikerült egy tök jó levest összedobnom.

És mivel nekem a hideg idővel együtt járnak a krémlevesek, így nyilvánvaló volt, hogy ilyesmiben kell gondolkodnom.

Anno azt hittem, inzulinrezisztensként ezekről le kell mondanom. Hiszen belém is belémverték – ahogy még számos sorstársam elméjébe – , hogy IR-esként még szigorúbban kell venni, hogy pürésítés hatására gyorsabb lesz az adott élelmiszer felszívódása.

Itt jön a józan paraszti ész, mikor is végiggondoljuk, hogy de lehet krémleveseket enni. Például brokkoli krémlevest. Hiszen a 160 grammos diéta elvei alapján nem számolós zöldségnek vesszük a brokkolit, így nyilván a kis mennyiségben fogyasztott, szerkezetileg összetrancsírozott (pürésített) brokkoli sem lesz hirtelen nem számolósból gyorsabb felszívódású.

Mindezt egyébként azért írtam le, mert ez mindig visszatérő kérdés és dilemma.

De kanyarodjunk vissza a céklához, mert ez a bejegyzés most nem a brokkoliról szól. Arról itt tudtok inspirálódni:

Na szóval a cékla. Egészséges, és pont. Egyétek. Igyátok. Óvatosan hámozzátok.

Igen, gyűlöletes meló hámozni. Vagyis csak volt. Mert azóta van egy erre elkülönített vastag, takarító kesztyűm, ami ráadásul könnyen le is mosható.

Szóval most az a terv, hogy veszek egy rakás céklát, unalmas fél pillanatomban mindet meghámozom, felkockázom, és bevágom a fagyasztóba, hogy télen csak elő kelljen kapni, ha bármire fel akarom használni.

Nade ott tartottunk, hogy a cékla számolós. Mondtam már?

Szóval elvileg pokolra jutunk, ha pürésítjük…DE!

Ez most megint olyan, mint a “gyümölcsökben cukor van”. Tessék nézni a jótékony hatását. A céklának. Meg a gyümölcsöknek is!

Amúgy pedig a recept úgy lett összedobva, hogy némelyest lassítva is legyen a felszívódás, és amúgy sem pürésítettem szarrá.

És az sem elhanyagolandó, hogy 100 g céklában (nyersen, hámozás után mérve!) 6 g szénhidrát van. Abszolút nem vészes ez a szám! Kis matek után pedig ott van előttünk, hogy a céklakrémleves után lehet enni főételt, ami lassan felszívódó szénhidrátot is tartalmaz.

De már annyit beszéltem erről az almás-céklás krémlevesről, hogy nézzük meg a gyakorlatban, miből áll, és hogyan készül.

Ja, a legviccesebb az egészben, hogy ehhez abszolút nem kívántam levesbetétet. Egyszerűen nem igényli!

/update: azért kipróbáltam pörkölt csicseriborsóval, de semmi szükség rá. Magában a tuti!/

 

A CÉKLAKRÉMLEVES receptje:
Hozzávalók:
  • 190 g Idared alma (kb 1 nagy darab)
  • 260 g cékla (kb. 4 db kisebb)
  • 0,5 l húsleves alaplé
  • fél hagyma
  • kevés olaj a dinszteléshez
  • 1 dl főzőtejszín
  • őrölt gyömbér
Elkészítése:
  1. A céklát és az almát is meghámozzuk, kis kockákra vágjuk.
  2. A hagymát is apróra vágjuk, és egy lábasban olajon megdinszteljük.
  3. Hozzáadjuk a céklát és az almát, kicsit átforgatjuk a hagymával.
  4. Felöntjük az alaplével. Először inkább kevesebbet.
  5. Őrölt gyömbérrel jól megszórjuk, átforgatjuk.
  6. Kb. negyed óra múlva megnézzük, hogy áll a cékla. Az alma előbb meg fog puhulni, ez nem baj. A lényeg a cékla, azt kell figyelnünk.
  7. Ha kell pótolni az alaplevet, mert elfőtte, akkor pótoljuk.
  8. Akkor jó a céklánk, ha már bele tudjuk szúrni a villát. Nem kell olyan puhára főznünk, mint egy krumplit!
  9. Picit kihűtjük.
  10. Hozzáadjuk a főzőtejszínt. Ha levesesebbre szeretnénk, még vízzel, növényi tejjel higithatjuk.
  11. Botmixerrel elkezdjük pürésíteni. Ne pürésítsük túl, maradjanak benne rostos részek.
  12. Végül ízlés szerint még gyömbérrel tovább ízesíthetjük.
  13. Aki nagyon hardcore-ban nyomja, a céklakrémleves megbolondítására bevethet némi citromlevet is.