A ketogén diéta még mindig fénykorát éli. Mint úgy a felbukkanó divatdiéták, előbb-utóbb ez is kikopik a köztudatból… de addig is! Mit kell tudjunk róla, és vajon hogyan hat egy inzulinrezisztens szervezetre?
A napokban az Insta Storym kérdezz-felelek részében ismét sokan kérdeztetek a ketogén étrend és az inzulinrezisztencia összeférhetőségéről.
Teljesen jogos, hiszen annyi verzió kering már a köztudatban, hogy sokszor azt se tudjuk mi van.
Íme néhány dolog, amivel jó tisztában lenni, mielőtt döntünk. Illetve mielőtt egy egyszavas válasz hangzik el a számból…
A ketogén diéta születése
Sokaknak meglepő, de alapvetően nem egy újkeletű étrend-irányzatról van most szó, mint úgy sokszor megszokhattuk már a divatdiéták történelmében.
A ketogén étrendet az 1920-as években eredetileg az epilepsziás gyerekek rohamainak ritkítására fejlesztették ki. Olyan gyerekekről van szó, akiket kórházi körülmények közt, állandó orvosi felügyelet mellett kezeltek! Ezt jó, ha fejben tartjuk! Azonban a kis pácienseknél hiába értek el sikereket az étrendváltás során, az epilepszia gyógyszerek egyszerűbbnek, ugyanakkor szinte ugyanolyan hatásosnak bizonyultak, így a diétás elv kikopott.
Egészen az 1990-as évek közepéig, amikoris egy hollywoodi producer – Jim Abrahams – az alig 2 éves epilepsziás fia sikeres kezelésére a ketogén diétát alkalmazta. Anniyra hatásosnak bizonyult a terápia – ellenben a gyógyszerekkel – , hogy alapítványt hozott létre a további kutatások érdekében, és komoly összegeket fordított arra, hogy a ketogén diéta hatásosságát minél jobban népszerűsítse.
És valóban: olyan epilepsziás gyerekeknél, ahol a gyógyszerek sikertelennek bizonyultak, a drasztikus táplálkozási szokások megváltoztatása jelentős javulást, néhol teljes tünetmentességet hozott.
Itt is megjegyezném, a az epilepsziás gyerekek kezelése sem sablon diéta szerint működött és működik, hanem nemre, korra, állapotra stb tekintettel számolják ki a számukra megfelelő mennyiségű energiabevitelt, és ezen alapján a makronutriensek pontos napi mennyiségét.
A diéta alapelve
A ketogén diéta ugrott egy nagyot, és az epilepsziás gyerekek mellett felvette a palettájába a gyorsan fogyni vágyó felnőtteket is. Ennek hatására mára már számos formában előfordul. A klasszikus ketogén diéta mellett jól megfér a:
- módosított Atkins-diéta,
- a tápszeres ketogén diéta,
- az alacsony glikémiás indexű étrend,
- a paleo-ketogén irányzat.
A klasszikus ketogén diéta alapelve arra épül, hogy étel megvonása esetén az emberi szervezet a máj által termelt ketontestekből (amik a zsíranyagcsere melléktermékei) és a zsírok bontása során keletkező szabad zsírsavakból energiát állít elő. Tehát elvileg nem feltétlenül szükséges szénhidrát az energiaellátáshoz, hiszen azt a zsírokból is elő tudja állítani.
Azonban a szervezet elsődleges energiaforrásnak a szénhidrátokat tekinti, hiszen ebből tud leggyorsabban és legkönnyebben energiát nyerni. Ez csupán biológia, divatétrendek ide, vagy oda:)
Ezzel az elvvel szemben a ketogén étrend az alábbiakban osztja fel a makrotápanyagokat:
- szénhidrát (5%)
- fehérje (20%)
- zsír (75%)
Tehát totális az eltolódás a zsírok javára, a szénhidrátok kárára. Ráadásul a 75% körüli zsírarányt nem osztja tovább telített és telítetlen zsírsav arányra.
A klasszikus ketogén diéta nem kiegyensúlyozott. Csak kevés zöldséget, gyümölcsöt, kalciumban gazdag összetevőt és dúsított gabonát tartalmaz. Könnyen hiánytünetek léphetnek fel, hosszútávon pedig sokkal komolyabb bajok is lehetnek. Sok ketózó nem tudja, hogy a bizonyos alapanyagok megvonását kompenzálnia kéne: B-vitamin, D-vitamin, kalcium pótlása szükséges lehet.
És még egy rossz hír: aki ketózik, az nem ihat alkoholt sem.
Keto, fogyás, IR
Nagyon kecsegtetően hangzik, hogy csak a szénhidrátok mennyiségének csökkentésével olvadjanak a kilók. De mint tudjuk, semmit nem adnak könnyen!
Rövidtávon lehetséges eredményeket elérni (számos negatív mellékhatást eredményezve: hányás, székrekedés, rossz test- és szájszag, fáradékonyság, erőtlenség, hasi görcsök, hosszabb távon depresszió), azonban hosszútávú tapasztalatok alapján beáll a jojo effektus!
Ráadásul pár évvel ezelőtt elkezdték kutatni a ketogén diéta nemekre gyakorolt hatását. Arra a következtetésre jutottak, hogy nők esetében a hormonok (legfőképpen az ösztrogén) jócskán megkomplikálja a ketogén étrend hatékonyságát. Ami férfiaknál működik hosszabb távon is (mind a fogyás, mind a vércukorszint szabályozás tekintetében), az nők esetében – ösztrogéntermelés megléte mellett -, nem.
Ráadásul a bonyolult női hormonháztartás egyensúlyát felbillenteni senkinek nem célja. Márpedig egy jól irányzott ketogén diétával ezt simán produkálhatjuk.
Ilyen mértékű szénhidrátmegvonás ugyanis kihat a kortizolszintre, ami totálisan felborítja az ösztrogén-progeszteron egyensúlyát. Kihat a pajzsmirigy működésére is, és az inzulinszintet is negatívan befolyásolja.
Semmiképpen nem ajánlott olyan esetekben sem, ahol a stresszes életvitel a kortizolszint emelkedését okozza, vagy aktívan sportolóknál, pajzsmirigy alulműködésben diagnosztizáltaknál.
És ismét egy kis biosz: a drasztikus makronutriens arányeltolódás miatt a szervezet stresszként értelmezi a felborult szénhidrát-zsír arányt, és még több kortizolt fog termelni. Ennek pedig következménye lesz, hogy teljes mértékben felborul a női hormonháztartás: kihatással lesz az ösztrogén-progeszteron-tesztoszteron szintre. Olyan tünetek jelentkezhetnek, mint pl: aknés, zsíros bőr, menstruációs ciklus felborulása majd elmaradása. Ront az endometriózis, a PCOS és a pajzsmirigy állapotán, az anyagcsere is lassul. Egyenes az út a hízáshoz!!!
Mindemellett – és ez most mindkét nemre értendő – a ily’ mértékű drasztikus szénhidrátmegvonás hosszútávon növeli a szív-és érrendszeri megbetegedések kockázatát, és a daganatos megbetegedések kockázatát is.
Inzulinrezisztenseknél kiemelkedően fontos, hogy a lehető legstabilabban tartsuk a vércukorszintet, nagy kilengések és beesések nélkül. Ehhez pedig szükség van megfelelő mennyiségű és minőségű szénhidrátforrásra.
Tehát elérkeztünk ahhoz a részhez, hogy megválaszoljam a cikk elején feltett kérdést: érdemes ketogén diétába kezdeni (inzulinrezisztensként)? A válasz természetesen: NEM!
