Sokan láthattátok már Vinnyt, aki a család tagja. Egy kutya, és közben mégis több annál. De hogy milyen hatással van az életmódomra, most elárulom!

Előre szólok, baromira elfogult lesz ez a mostani írás, mivel nálunk a kutya családtag. Nem tudunk rá úgy tekinteni, mint aki azért lett az életünk része, hogy őrizze a baromfi ólat, és hidegben-melegben az udvaron legyen, maradékon élve. Főleg nem, mert egy cuki szobakutyánk van, aki, mint elég hamar kiderült, annál azért sokkal több. És több dologban is összefüggésbe hozható ő és az inzulinrezisztencia.

Háttérinfó

Vinny egy 4 és fél éves havanese kisördög. A havanese kutyák cuki, kistestű szőrmókok, akik legjellemzőbb tulajdonsága, hogy nagyon ragaszkodóak. Az elején meg kellett szokni, hogy még a wc-re is követ minket, és hogy automatikusan ne csukjuk be magunk mögött az ajtót, míg le nem néztünk a lábunkhoz.

Vinny talán még ragaszkodóbb, mint amire számítottunk. Most is ül mellettem, és hozzám nyomva a fenekét, alszik. Ez kell neki: hogy érezze, hogy ott vagyunk. Akkor nyugodtan alszik. Szeret mindenfelé velünk jönni, ha pedig valahova neki nem lehet, otthon várja, míg hazaérünk. Nem rombol. Okos kutya.

Hogy mennyire az életünk része, nagyon jól megmutatja, miért is látom a kapcsolatot az IR életmódban és Vinnyben.

Sportolj a kutyáddal!

Tv kutyaként hoztuk el 8 hetesen, pedig iszonyú energia és mozgásigény van benne. Ennek kifejezetten örülök. A kellemest és a hasznost összekötni pedig már fél siker:

Agility:

fuss 2 órán át úgy, hogy észre sem veszed. Ez is lehetne a jelmondat. Az agility egy ügyességi sport, leginkább az állatok részére, ahol a gazdi is aktív szereplő. Vinny nagyon gyorsan tanul, okos, értelmes… néha még magam is meglepődöm mennyire. Az egész agility lényege, hogy úgy mozgassa le – jelen esetben – a kutyát, hogy közben tanul, nevelődik. Vinny imádja, és gyorsan ráérez a logikájára. Elmondható, hogy egy jó agility pályán nem unatkozunk, én is kifáradok a végére. Vannak ingyenes, elkerített pályák is, szerte Budapesten, ha nincs épp senki, jól használhatóak ezek is.

Otthoni edzés, jóga:

na persze:D A mi kis ragaszkodó plüssebünk tudja mikor kell rásegíteni: ha épp felülést végzel, a kellő pillanatban alád fekszik, hogy még véletlenül se tudj visszahuppanni a földre. Ha pedig már nem kapsz levegőt, tesz róla, hogy a mellkasodra állva, a nyelvével befogja az orrlyukaidat. És próbálj meg rá haragudni:)

Biciklizés, görkorcsolya:

ez az a sport, amit egyedül max, de kutyával nem próbálnám. Bármennyire megbízható Vinny, félnék, mikor keresztezi az utamat, és elütöm, vagy átesek rajta. Szóval ezt én nem! Aki bízik a kutyájában, az viszont nagyon jókat edzhet vele.

Futás:

aki négylábúja jól bírja a tempót, futhat az ebével a szabadban, mert nagyon jó. Lehetőleg olyan kutyával fussunk, aki oda koncentrál, és nem áll meg, csak mert egy fűcsomón egy másik kutya illatát érzi. Így nagyban elkerülhető a baleset. Ráadásul ehhez lehet kapni speciális “pórázt”, amit nem kell tartanunk, csak a csuklónkra erősítünk, a flexi elvégzi a maga dolgát. Mondjuk innen.

Kirándulás, túrázás:

a legjobb dolog, kutyával a természetet járni. Mindenképp figyeljünk, hol van ebzárlat vagy vadászidény, legyünk a szabályokkal maximálisan tisztában, mert sajnos az utóbbi időben sok rosszat lehet hallani a vadászok és a kutyák közötti “kapcsolatról”.

Napi séta:

a mi kutyánk egy 5-ös skálán alapjáraton 4-es tempót diktál. Ezt ugye egy jó gazdinak tartania kell. Így az egy órás séta eléggé intenzív, de hát a kutyáért mindent. Jelentem, még mindig megvan a kerület minden része:)

Úszás:

aki kutyája nem olyan majrés, mint a miénk, az nyugodtan úszkálhat a kedvencével az erre kijelölt tavakban. Általában a kutyák szeretnek úszni. Én még nem jöttem rá, hogy a mi kutyánk miért retteg, ha nem ér le a lába. Mindenesetre amíg érzi a talajt, addig imád a bot után rohangálni a vízben, például a kisoroszi Duna-parton.

IR-étkezés és a kutyám

A mi családunk aztán jól össze lett rakva: a kutyám, aki ételallergiás lett viszonylag fiatalon, speciális étrendet követ; [én meg vagyok az IR-es.

Akinek kutyája van, tudja, hogy van pár dolog, ami nem tesz jót a kedvencnek; ilyenek a “K” betűs zöldségek, a csokoládé, vagy éppen a nyírfacukor. És itt még finom voltam, mert a nyírfacukor (xilit) meg is ölheti az ebünket! Ez egy nagyon fontos dolog, és itt az is bele számít, hogy vadidegenek ne etessék a kutyáinkat. A “csak egy falat” sem megengedett! Otthonunkban pedig mindent kövessünk el, hogy ne jusson minimális xilithez se a kutya, se a tárolóból, se az elkészített süti által, de még a konyhakőre kiszóródott szemcsék által se.

Nem olyan régen egy Vinnyhez hasonló havanese-ért napokig küzdöttek az állatorvosok, sikertelenül. Amíg a gazdik otthon egyedül hagyták a kutyát, a kutya valahogyan elcsente az asztalra kirakott nyírfacukros sütit, és megette. Mikor a gazdik hazaértek, rögtön vitték az állatorvoshoz, ahol azonnal megkezdődtek a kivizsgálások, de ez sem volt elég.

Ezért nálunk már száműzve van a xilit az otthonunkból. Ettől függetlenül az eritrittel is maximális elővigyázatossággal bánunk. Lehet most azt mondani, túl óvatosak vagyunk, de jobb félni, mint megijedni.

Mit tesz a xilit a kutyánk egészségével?

Csak hogy lássuk a tudományos magyarázatát, és megértsük, mennyire fontos a megelőzés:

A kutyák belében a xilit sokkal gyorsabban szívódik fel, mint az emberi szervezetben. Már 30 perc is elég, hogy teljes legyen a nyírfacukor felszívódása, s így a vérben jelentősen megugrik az inzulinszint. Ennek következtében gyors és jelentős vércukorszint csökkenés figyelhető meg,

mely legfőbb tünetei:
  • gyengeség,
  • remegés,
  • kitágult pupillák,
  • imbolygó járás, szédülés,
  • tudatzavar,
  • eszméletvesztés,
  • izomgörcsök, rángás.

A kutyák számára kiemelten fontos a stabil vércukorszint, hiszen náluk az agysejtek csak akkor képesek működni, ha a vérből fel tudják venni a működéshez szükséges cukrot. Ennek hiányában alakulnak ki a már fentebb felsorolt tünetek.

Továbbá a xilit, vagy xilites termék elfogyasztása után 8-10 órával fellép a visszafordíthatatlan májkárosodás is, mikor a májsejtek pusztulásnak indulnak. Ennek legfőbb tünete a sárgaság, véraláfutás, pontszerű bevérzések a bőrön.

Egy 5 kilós felnőtt, egészséges kutyának – mint amilyen Vinny is – már fél gramm xilit is elég, hogy végzetes következményei legyenek!

Ha idejében észrevesszük a bajt, minél előbb azonnal állatorvoshoz kell vinni a kutyát!!! Amennyiben a tünetek még nem jelentkeznek, hánytatással próbálkozhatunk, azonban ha bármit is észlelünk a tünetek közül, ezt ne tegyük, mert többet ártunk vele. Sajnos az állatorvosok számára is kétesélyes a kezelés sikeressége, még mindig több, mint a xilites mérgezések fele az állat elpusztulásához vezet.

Amennyiben sikerül a kutya életét megmenteni, úgy is hosszú diéta és gyógyszeres kezelés vár rá.

Érdemes odafigyelni mindenre, például a xilites rágógumira, amit a táskából kilophat a kutya, vagy xilit tartalmú fogkrémre, esetleg nehogy belelefetyeljen az éjjeli szekrényen hagyott xilites kakaóba, a lepottyanó xilites süti darabkákról nem is beszélve.

Kutyával a világ, avagy a stresszoldó szőrmók

A kutya hűséges, kitartó, feltétel nélkül szeret. Türelmes, mindig vár, örül, ha lát, ragaszkodik. Hajt előre, utat mutat, érzi ha a hangulatod megváltozik. Megtanít felnőni, felelősséget vállalni. Ő a kutyád.

Energiát ad, mikor neked nincs, boldogságot hoz, mikor szükséged van rá. Levezeti a stresszt, ha úgy látja, már tele vagy. Egy hosszú séta vele, egy kis játékos foglalkozás, vagy csak egy odabújás. Belenézel a szemébe, és látod a tekintetében, hogy minden rendben van. Ő az, akitől igazán megszűnik egy pillanat alatt minden gondod.

Néha elgondolkodom milyen lenne az életünk Vinny nélkül. Nem kéne azon fáradoznunk, hogy hol nyaraljunk. Hogy hétvégén egész nap az ágyban maradhatnánk, ha nem kéne levinnünk sétálni. Ha nem lennének az orvosi költségek, az etetésről nem is beszélve. Ha nem látnánk a szemében azt az izgatottságot és boldogságot, hogy “a gazdi hazajött”. Holott csak a szemetet vittem le….

Szóval ezúton is tisztelettel, mi maradunk kutyások! <3