Naná, hogy kajálásról lesz szó 🙂 De most egy új szemszögből. Azt hiszem ezzel sokan tudtok azonosulni. Olvassátok, nevessetek, tanuljatok belőle! Randibakik Level 1.
Vajon mennyire egyszerű dolog egy első randin a problémáinkról beszélni? Belefér-e vagy sem?
Nem tudom rá a választ. Én is keresem… bár a rutin meghozza ezt is, ahogy tapasztalom. Amit már tudok: nem vagyok más, nem vagyok különc. Csak fontos az egészségem.
Inzulinrezisztensként élni, étkezni, na és persze randizni.
Pár évvel ezelőtt nagy volt a szám, mikor nem értettem, miért mennek tönkre kapcsolatok, mert az egyik fél IR-es lesz. Emiatt miért nehéz másoknak a társkeresés, vagy éppen miért gond beülni a barátokkal eltölteni egy kellemes vacsorát.
A barátos élményekről már többször meséltem itt a blogon is, ezek nekem sosem okoztak gondot. Sőt, én egy buliba is képes vagyok vinni a kistáskámba pár mentő falatot, senki nem néz érte hülyének.
De!
Mi a helyzet akkor, ha egy új szituációba csöppenünk?
Nem igazán beszéltem eddig a dologról (sajnos iszonyat viharosra sikeredett az ügy), azonban én fél évvel ezelőtt megelégeltem, és felálltam egy eléggé mérgező házasságból. Sok időbe telt, de beláttam, a jó dolgok mellett rosszakat is kaptam bőven. Az egészségem pedig megsínylette ezt.
Amikor ki tudtam mondani, hogy inkább leszek boldog egyedül, mint boldogtalan valaki mellett… na az volt gyógyulásom igazi első útja.
Mivel ezt a másik oldal nem értette meg ennyire tisztán, így még jó néhány hónapnyi idegőrlő, stresszes időszak várt rám. Közben dolgoztam, készültem a vizsgákra, a szakdolgozatomat írtam, na meg hárítottam exférj támadásait.
Mindettől függetlenül nyitottam a világ felé, és nekivágtam a randizgatásoknak.
Akkor még csak nem is sejtettem, mennyi – utólag – vicces szituációt tartogat számomra a szingli élet.
És bár a mérleg inkább a sikeres oldalra billen, azért ezek mellett megesett néhány baki is…
MOST AKKOR MÁSOK VAGYUNK?
Induljunk onnan, hogy egy “átlag” emberben fel sem merül, hogy miért érdekel, hány körül fogunk enni. Pedig nekem igenis kalkulálnom kell ezzel is, hogy tudjam a randit megelőzően mikor, mit egyek.
Közben pedig mákom van ezzel a nagy divatőrülettel, mert mindenki ismerkedik az egészséges alapanyagokkal, és nem néznek rám furcsán, ha egy vendéglátó helyen cukormentes italt kérek. Sőt, elismerően konstatálják, hogy figyelek magamra.
Volt néhány hónap mikor ráadásul abszolút húsmentesen étkeztem, ha csak lehetett halat ettem. Nem tudatosan, egyszerűen ezt kívántam akkoriban. Ez megint egy olyan dolog volt, hogy gyűjtöttem a plusz pontokat, hogy a fene nagy egészséges :)))))
Randibakik 1.0:
AZ ALKOHOLIZMUS KÖRÚTJÁN
Próbálok kronológiai sorrendben menni 😀
Az első egy év eleji sztori.
Jóskapistával (nyilván nem így hívják, mert különben azóta is szüntelenül csak a nevén röhögnék), a többedik beülős és mozizós randi után lefixáltuk, hogy elmegyünk vacsizni. Nekem ez nem nagy para, nem érdekel hova, amíg ételt szervíroznak.
Jóskapistáról érdemes megemlíteni, hogy a pontosság nem az ő asztala, de elvileg érdemes rá várni XD – legalábbis ezzel marketingelt.*
Na jó! Kétszer éhen haltam, már mindent felzabáltam a spájzból csiniben, mire végre Jóskapista is készen állt a vacsihoz. Már ültünk az autóban, én kifejezetten boldogan, hiszen mindjárt eszünk.
Félúton derült ki, hogy a kaja téma dobva lett (hát most komolyan, értem én, vigyázzunk, nehogy most hízzak el, nade ennyire???). Megyünk HELYETTE szórakozni.
Az első ami bevillant a kis agyamban, hogy, még jó, hogy nem koplaltam az elmúlt 3 órában! Tény, nem is ettem degeszre magam, ugyanis vér ciki lett volna ülni egy étteremben, és teli hassal szemezni a főfogással. Na mindegy, sodródjunk az árral.
Szóval irány a szórakozóhely. Ott bent nagyon meleg volt, közben el is telt pár óra….. és egyszer csak a szar hangulatom átcsapott pánikká, hogy azonnal ennem kell. A fejem őrült mód fájni kezdett, és kezdtem homályosan látni. A dolgok belassultak körülöttem….pont úgy, mint mikor az ember be van rúgva. Ez a hipoglikémia. A vércukrom a béka segge alá került.
De én még ekkor is naggggyon jó fej voltam: közöltem Jóskapistával és a baráti társaságával, hogy mindjárt visszajövök, de én most kimegyek a körútra, és vadászok magamnak valami vacsorát így az éjszaka közepén. Jóskapista baromi gálánsan nem hagyott magamra (mondjuk ha már ő szúrta el, ez legyen is a minimum…), jött velem.
Kiérve a levegőre egyszerre rázott a hideg, és vert a víz.
Itt most egy kis hatásszünet, aki élt már át ilyet, az most újra átélheti képzeletben…
Rá kellett döbbenjek, a körúton csak inni lehet. De azt brutál mennyiségben. Úgy 6 utcát sétáltunk a közel nulla fokban – mit sétáltunk, rohantunk – mire végre egy gyrosost találtunk. Tényleg hálás voltam neki, hogy elkísért, mert egyrészt valakibe kapaszkodhattam, másrészt melegített, harmadrészt pedig volt kit visszarántsak, mikor át akart velem rohanni a piroson, mondván AZONNAL kell nekem valami táplálék.
Leültünk enni, de ekkor már ezerrel remegett a kezem, én pedig ettől legbelül pánikoltam. Ám még eközben is szépen mosolyogtam, mint akinek semmi baja. Kérdezgette mennyire vagyok rosszul, de sosem vallottam volna be ott és akkor neki, hogy kifejezetten nagyon!
Itt jegyezném meg, hogy elmondása szerint Jóskapista amúgy idő előtt beleolvasott a blogomba, így vágta már valamennyire ezt az IR témát!
Az a negyed óra pont elég volt, hogy helyre álljak, míg visszaértünk a többiekhez a szórakozóhelyre. Onnantól már buli volt az egész!
És, hogy mi a tanulság: Ha valaki vacsit ígér, akkor sarkamra állok, és vacsizunk. Pont.
Randibakik 2.0:
MEGY EZ KÉREM SZÉPEN, HA AKARJUK!
Jóskapista védelmére tudok felhozni azért két cuki, pozitív dolgot is!
No.1 – avagy “Mellényúltam, bébi!”
Tudjátok én elég otthonosan mozgok a konyhában – mások konyhájában is XD – szóval nekem nem gáz belenézni valaki fiókjába, hűtőjébe, spájzába. Amikor megláttam Jóskapista hűtőjében a szép rózsaszín csomagolású PurPur kenyeret, egy álmom vált valóra. T_Ö_K_É_L_E_T_E_S!
Mint kiderült a PurPur kenyér véletlen került haza, Jóskapista szépen mellényúlt az üzletben. Legalábbis ezt állította 🙂 Mindenesetre jó fej voltam, és feláldozva magam, megszabadítottam a háztartását ettől a mellényúlástól.
/tudom, sose vallaná be, hogy nem mellényúlás volt XD/
No.2 – avagy “Vágódj be, bébi”!
Volt már olyan, hogy te alig látsz már az esti film közben, mikor valaki melléd vágódik a kanapéra, és egy vödörnyi édességet kezd el majszolni? Előtte napokig azt hallgattam, hogy diéta van, mert hát feljöttek azok a fránya kilók a télen…. És akkor nekiáll éjnek évadján ilyeneket enni! Ráadásul próbált kínálgatni engem is. Értitek?!
Majd aztán egy laza mozdulattal… a semmiből, odanyújt egy Wawel csokit. “Tessék, ez cukormentes, neked vettem!”.
Könnyem is kicsordult (majdnem).
Nekiálltam este félálomban cukormentes étcsokit enni. Nem mintha kívántam volna, de olyan kedves gesztus volt, hogy nem hagyhattam. ->Na meg ezerrel paráztam, hogy ha Jóskapista megeszi az ő csoki- és cukoradagját, majd végül jól rábukik az ÉN cukormentes csokimra is.
Aztán szakítottunk.
Randibakik 3.0:
SUSHI-TIME….
M: – “Úgy ennék egy kis sushit. De olyan késő van már!”
Én: – “Ha kívánod, rendelj!”
M: – “ÁÁÁh, de egyedül nem akarok itt előtted enni.”
Én: – “Nem gond, mire ezek kihozzák, megkívánom majd én is.”
Szóval rendeltünk. A világ végére, az éjszaka kellős közepén. De hát Májköl szeretett enni (bár nem is látszott meg rajta!). Mindig nagy parája volt, hogy este 6 után már nem eszik semmit, inkább éhen hal. Aztán jöttem én, és mindig megdöntöttem ezt az elméletét.
Májkölről csak annyit, hogy kifejezetten jó volt vele enni-inni. Nem tudom miért. De mindig. Szerintem nem volt olyan találkozásunk, ahol ne került volna elő előbb-utóbb valamilyen élelmiszer 🙂
Azon az estén eszméletlen sokat vártunk a sushinkra. Többször betelefonáltunk, ahonnan kértük; ők nyugtatgattak minket, hogy úton a futár, mindjárt ott lesz. Le sem merem írni, hogy több, mint 2 órát vártunk, mire megérkezett.
Réges rég lefeküdtünk volna már aludni, ha nem a rendelésünk a tét. Végül megkaptuk.
Semmi gondom nem volt addig a pontig, míg le nem ültünk az asztalhoz, egymással szemben, középen a sushik. Akik kapja, marja. Én ebben elég jó vagyok, sushiból nincs limit, ráadásul a pálcikákkal is jól bánok. Minden adott volt ahhoz, hogy egy darabot se hagyjak Májkölnek XDDDDDDD (csak viccelek, nem vagyok ennyire gonosz, hisz alapból ő akart enni).
A probléma onnan indult, hogy nem tudtam megfogni pálcikákkal az első makit sem. Hirtelen már nem volt erő a kezeimben. Nem tudtam összecsípni, hogy felemeljem a tányérról. Próbálkoztam, bénáztam, majd látom remeg a kezem. Mostanra már kitalálhattátok, ettől megint ideges lettem.
Májköl kedvesen hozni akart nekem villát, de így is elég nyomorultul éreztem magam, hát még ha “csalok”. Nekiestem kézzel. Az élet újra szép!
Aztán ő is ment a levesbe.
Randibakik 3.0:
“A JÓT SZERETNI ÉS BECSÜLNI KELL!”
Fred a második talinkon elővett a zsebéből egy csokit. Csak úgy. Meglepetésből. Nagyon jól esett, pláne, hogy abszolút nem számítottam rá.
Nem tudta, nem tudhatta, hogy bajom van bizonyos alapanyagokkal. Nem került szóba előtte. Talán utána sem. Nem is volt baj. Talán így volt tökéletes.
Ha ennék sima tejcsokit, lehet rég megettem volna. Így viszont a mai napig megvan.
Nem is ez volt a lényeg. Hanem a gesztus, és rajta az üzenet!
Fred és a tőle kapott csoki. Emlék.
Randibakik 4.0:
“AZ MEG MIBŐL VAN?”
Legjobb, mikor én választok programot. Abban tuti lesz kajálás is 🙂
Na de komolyra fordítva, nyilván, ha délutántól éjszakába menően együtt töltöm valakivel az időt, abban benne lesz egy-két étkezés is. Mivel Kriszcsön nem fővárosi volt, így én kalauzolhattam a randinkon. Ezt előzőleg ő ugyanúgy megtette már az ő lakhelyének környezetében velem.
Szóval kiválasztottam egy olyan éttermet, ahol teljes kiőrlésű pizzát is szervíroznak. Mert én pizzát akartam enni. És ettem is.
A rendelés leadást követően Kriszcsön elég furán kérdezte tőlem:
K: – “Az meg miből van?”
Én: – “A teljes kiőrlésű pizza teljes kiőrlésű lisztből.”
Kriszcsön most jó darabig nem jön Budapestre. Legalábbis biztosan nem miattam 🙂
Randibakik 5.0:
ÉPPEN IDEJÉBEN
A legszuperebb talán az volt, mikor Filippo akcióját még időben meg tudtam fékezni. Pont bevásárolt a másnapi grillpartynkra, míg én dolgoztam. De telefonon tartottuk a kapcsolatot. Folyamatosan küldte a fotókat, hogy miket vesz.
Lévén nő vagyok, abból indult ki, hogy minden nő imádja a cukorszirupos koktélokat. Kivétel engem. Fúúúúújjjj!!! Szépen közöltem vele, hogy édes, női alkoholos italokat nem iszom. Értette, cserélte szó nélkül.
Már a pénztárnál állt sorban, mikor vagy 5 doboz bonbont befotózott és átküldött nekem. Ezeket mind nekem veszi. OMG!!! Mondtam, nekem ne, én ilyeneket nem ehetek. Próbálkozott, hogy de ezek a legfinomabb bonbonok, és nem tudott dönteni, így mindet megveszi.
Muszáj volt felvilágosítanom, hogy velem ilyen téren nem jár jól, mert csak rosszul lennék ezektől. Értette.
Ettől függetlenül egy idő után nem volt folytatás. Pedig lehet, ha kapásból egy ilyen befőttesüveg sütit dob össze, és együtt megsütjük, még mindig beszélő viszonyban lennénk. Legalább…:)
Randibakik 6.0:
KIDERÜLT, NEM VAGYOK KÜLÖNC!
Néha hajlamosak vagyunk apró, nüansznyi dolgok miatt bemesélni magunknak, hogy ő az ideális. Így volt ez Joe-nál is. Joe-val az első találkozónk a 37 fokos, árnyék nélküli belvárosban, a betonon sétálással indult, a nap legmelegebb óráiban.
Ezek után elég hamar eljutottunk ahhoz a részhez, hogy beültünk egy helyre inni valami hűsítőt és beszélgetni kicsit.
Cukormentes limonádét kért. Szuper, végre valaki! Ohhhhhh, ez igen… a tökéletes!
Nem itt bukta el, de annyit mondok, harmadik randink már nem volt XD
… ÉS MIKET TANULTAM EZEKBŐL AZ ESETEKBŐL?
Beszélni kell. Nem szégyen az, ha valaki más dolgokat eszik. Nem szégyen, ha valakinek ennie kell. Nem szégyen, ha törődünk az egészségünkkel.
És aki megérti ezt az egészet, maradhat, aki pedig nem, annak nincs helye mellettünk!
* Azóta rájöttem már, hogy ilyen nincs; férfira nem várunk! XD….
