Léteznek olyan receptek, amik azonnal kedvenceinkké válnak. Ezek az alagút sütik azért szuperek, mert azon túl, hogy diétásak, még a sütőt sem kell bekapcsolni hozzá. 

Fel akartam használni a cukormentes zabkekszeket, amiket még az Ikeában vettem, azonban véletlenül nyitva hagytam a tetejét felbontás után. Kevés dologban vagyok finnyás, de ebben például nagyon. Nem tudom már akkor megenni, ha az amúgy ropogós zabkeksz egyszercsak megpuhul. Ugyanígy vagyok a müzlivel is. De szerintem ez érthető.

Kidobni mégsem akartam a kekszeket, hiszen nem volt az állagukon kívül semmi bajuk. Így arra gondoltam, beolvasztom őket sütialapnak, ahogy már jó néhány recepttel tettem: például a sajttortánál (igen, nyugodtan használhattok oda is zabkekszet akár).

Egy elég klassz alagút süti állt így össze, ami hűtőben tárolva bírja a strapát.

A CSODÁS TÚRÓS-ZABOS ALAGÚT CUKORMENTESEN receptje:
Hozzávalók:
Elkészítése:
  1. A zabkekszeket egy uzsonnás zacskóba tesszük, és sodrófával átmegyünk párszor rajta, hogy szépen morzsáira törjön.
  2. A vajat felmelegítjük és hozzákeverjük a zabkekszmorzsát.
  3. Hűvös helyen 10 percig állni hagyjuk.
  4. Ezalatt a krémet készítjük el. A hozzávalókat összekeverjük, végül hozzáadjuk a zselatin fixet is.
  5. Ezután folpackot terítünk egy szilikonos nyújtólapra (ennek hiányában max konyharuhára), majd ráhelyezzük az alagút-alapunkat. Kézzel óvatosan téglalap formájúra nyomkodjuk.
  6. Rákanalazzuk a krémet, de úgy, hogy az egyik végén maradjon majd kevés szabad hely az illesztésnek feltekerés után.
  7. Végül óvatosan feltekerjük a konyharuha és a folpack segítségével.
  8. Amennyiben még nem tökéletes a formánk, kis kezünkkel alakíthatunk óvatosan rajta.
  9. Végül pár órára hűtőbe tesszük, hogy megdermedjen. Ezután lehet éles késsel felvágni.

Tippek:
  • Opcionálisan lehet a krémbe tenni apró gyümölcskockákat is, de arra figyeljünk, hogy levet már ne eresszenek magukból.
  • Akár pohárdesszertnek is elkészíthetjük, ekkor az aljára akár gyümölcsréteg is mehet; például mandaringerezdek.